Az élet sava, borsa!

Cuki logikai játékok gyerekeknek webáruházunkból

Logikai játékok gyerekeknek

Nem lehet elég korán kezdeni a gyermekek nevelését. Már pici kortól oda kell arra figyelni, hogy a játékaival ne csak szórakozzon, hanem tanuljon is. Míg pár hónapos korban a színek és formák világát fedezi fel, addig néhány éves korban már a memóriáját és más készségeit is bátran fejleszteni lehet, sőt kell! A webáruházunkban kapható logikai játékok gyerekeknek lettek kifejlesztve.

Segítenek megtalálni a tárgyak között bizonyos összefüggéseket, egyes termékek pedig a matematika csodás világába nyújtanak betekintést. A legegyszerűbb táblajátékok megmutatják, hogyan nő bizonyos dolgok mennyisége, így vezetve rá a gyermeket, miként tegyenek különbséget a számok között. Mások párosításra ösztönzik őket, például meg kell találják az állatok megfelelő árnyékait.

Az iskolakezdés előtt érdemes beszerezni az abakuszt vagy matektornyot, így már némi fogalma lesz az összeadásról és kivonásról is. Ezek a logikai játékok gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt hasznosak, hiszen a szülők is becsempészhetnek életükbe némi nosztalgiát.

Print Friendly, PDF & Email