Az élet sava, borsa!

A fuvarozás jelentősége a kereskedelemben

Fuvarozás jelentősége

Fuvarozás jelentősége

A nemzetközi kereskedelem kialakulása maga után vonta, hogy az áru sokszor nem a felhasználás vagy értékesítés helyén van előállítva, így szükségszerűvé vált annak valamilyen formában való helyváltoztatása. Ez történhet az eladó vagy a vevő saját szállítóeszközeivel, de az árucsere fejlődése révén, olyan vállalkozások is kialakultak, amelyek a termék egyik helyről a másikra való szállítására specializálódtak, amely folyamat a fuvarozás nevet viseli és a szállítást végző vállalat pedig a fuvarozó. Az áruszállításnak öt típusát különböztetjük meg, vasúti, közúti, légi, tengeri és folyami fuvarozást, de napjainkban egyre jobban elterjedt ezek együttesen való alkalmazása, a kombinált- illetve a konténerfuvarozás is. A nemzetközi közúti fuvarozás jelentősége a második világháború után indult növekedésnek, egy időben a kocsigyártás fejlődésével és az úthálózatok kiépítésével, kihasználva a vasúttal szembeni előnyöket, például, hogy háztól-házig szállíthatták a termékeket.

A további terjeszkedésnek azonban gátat szab a környezetszennyezés illetve a határátkelés problémája. A szolgáltatás egy szerződés megkötése alapján megy végbe, amit fuvarlevélnek nevezzünk, ez a felek jogait, kötelezettségeit nem szabja meg, csak a szerződés megszületését igazolja és tartalmazza a fuvarozás szolgáltatására vonatkozó adatokat. A feltüntetett adatokat a feladó írja be, a helyes kitöltésért ő felel. Ha az áru mennyisége és darabszáma is fel van tüntetve, akkor a fuvarozó ezért is felelőséggel tartozik, átvételkor köteles ellenőrizni a darabszámot és a csomagolás állapotát, de ha erre nincs lehetősége, akkor azt a fuvarlevélen fel kell tüntetni. A fuvarozás díja a feladó és a fuvarozó megállapodásán alapszik. A fuvarozó felelős a fuvarozás határidejének túllépéséért, az áru elvesztéséért és sérüléséért. A felelősség alól mentesül, ha a kár természeti katasztrófa miatt történt, ha a nem megfelelő csomagolás vagy az áru saját tulajdonsága okozta, illetve ha a feladó berakodás vagy a kirakodása miatt jött létre.