Az élet sava, borsa!

Az Orion távirányító története

Orion távirányító közelről

Orion távirányító közelről

Mint minden modern elektronikai eszköznek, a távirányítóknak is megvan a saját történetük. Ezek az eszközök a rádiózás kifejlődése nélkül nem jöhettek volna létre, hiszen ugyanazon a technológián alapulnak, mint a rádióhullámokat kibocsátó eszközök. Az Orion távirányító egy remek múlttal rendelkező készülék, ami igen közkedvelt a vásárlók körében és mindig megbízható megoldást kínál minden helyzetben.

Az Orion cégre hazánk igen büszke lehet, ugyanis a vállalat a magyar elektronikai ipar egyik meghatározó gyára volt, amit 1913-ban alapítottak. A cég tevékenysége mindig igazodott a technika aktuális fejlettségi szintjéhez, eleinte főleg rádiók elkészítésével foglalkoztak. Ezekből fejlődött ki később az Orion távirányító is. A technika további fejlődésének köszönhetően, megkezdődött az 50-es évektől a televíziók, majd az Orion távirányítók gyártása is, ami máig sem állt le. A gyártás gőzerővel folyik, hiszen nagy az igény a piacon a minőségi távirányítókra, amit az Orion készít. A vásárlói igényt sosem lehet igazán kielégíteni, ezért az Orion cég kiemelten fontosnak tartja a meglévő termékek fejlesztését is. Nem csak az új modellek lehetnek az érdekesek, hanem a jelenlegi Orion távirányítók fejlesztett és feljavított változatai is, amelyek új lehetőségeket biztosítanak a vásárlók számára. Ismerje meg az Orion távirányítók igazi előnyeit és tegye élvezetessé otthonában a televíziózást. E remek mérnöki munkával készült távirányítók garantáltan újra megtöltik a nappalit élettel, hiszen a csatornaváltás és az egyéb funkciók kezelése semmilyen erőfeszítésbe nem kerül, ha az Orion távirányítókat használja. Próbálja ki még ma ezeket a remek távkapcsolókat!