Az élet sava, borsa!

Indul a barista tanfolyam Budapest szívében!

Barista tanfolyam Budapest

Barista tanfolyam Budapest

A kávéházak eredetileg a kávé fogyasztására szánt vendéglátói egységet képezték, de ma már sok helyen harapnivalót is felszolgálnak. Fontos egy kávézóban, hogy jól képzett pincérek lássák el a feladatukat.

A szakma elsajátításában segítséget nyújthat a barista tanfolyam Budapest szívében, ugyanis az ilyen helyen dolgozóknak szükséges ezen képzés elvégzése. A tréningen a tananyag egymásra épülve elsajátítható 6 hét alatt. Heti 1 napot vesz igénybe, akár személyre szabott időbeosztásban is elvégezhető, így a már hivatásban dolgozók is megoldhatják a jelenlétet, a munkahelyről hiányzás nélkül. Az órák során elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek a résztvevők.

A kávéitalok elkészítése fontos alapismereteket igényel, majd ezt követően lényeges megtanulni a kávégépeknek a használatát és a karbantartását. A továbbképző befejezésével minden hallgatónak elméleti és gyakorlati tudásból kell vizsgázni. Ha szeretné fejleszteni a tudását, kiváló lehetőség a barista tanfolyam, Budapest városában.