Az élet sava, borsa!

Nem elhanyagolható a kötelező almérés

kötelező almérés

Kötelező almérés

A kellő mennyiségű energia megtakarítás sok esetben fontos feladat, ami mellett nem mehetünk el figyelem nélkül. Gyakran részletes jogszabályok írják elő, hogy pontosan milyen lépéseket kell megtenni ennek érdekében. Ezek között található a kötelező almérés elvégzésére vonatkozó rendelet. A célja, hogy a teljes üzemidőre vonatkozó értékeknél sokkal részletesebb adatokat kapjon a vállalkozás vezetése a felhasznált energiamennyiségről.

Ebből azonnal kiolvasható a pozitívum, hiszen ilyen módon gyorsan tetten érhetőek azok a berendezések, szektorok, amelyek csak úgy falják az áramot és végül kijavíthatóak. Bár elsőre lehet csak felesleges munkának tűnik a kötelező almérés, de a kiépítését követően érezni fogjuk a pozitív hatásait. A nemzetközi szinten egyre inkább érződő klímaproblémák miatt, a megszokottnál is nagyobb figyelmet fordítanak erre a hatóságok, ezért mindenképpen pontosan tartsuk be a leírtakat! Nézzük meg, miből áll a feladat! Adott egy külön szektor vagy gépsor, aminek csak megbecsülendően ismerjük az energiaszükségleteit.

Ilyen körülmények között, a megfelelő mérőműszer felszerelését követően, azonnal nyilvánvalóvá válnak a pontos adatok. Ezeket összegezve pedig látni fogjuk, milyen módon változtathatunk a munkameneten, hogy pozitív mérleget kapjunk. A kötelező almérés során összegyűjtött számsorok egy olyan programba, adatbázisba kerülnek, ahonnan jóformán bármikor és bárhonnan elérhetőek. Természetesen nem kell mindenhová felhelyezni azokat, hiszen van sok olyan készülék, amiben már alapból vannak időzített kapcsolók, teljesítményszabályozó rendszerek.

Amennyiben szeretnénk megismerni a részletes előírást, akkor erre lehetőség adódik a getenergy.hu weboldalon. Bátran mélyedjünk el a tartalomban és törekedjünk a kötelező almérés betartására! Ismerjük meg a gyártófolyamok gyengepontjait, majd azokat javítsuk ki, hogy cégünk kiadásait a minimumra szorítsuk! Ami pedig a fejlesztéseket illeti, azokra igényelhetünk olyan támogatást, ami a kiadások jelentős részét finanszírozza. Vágjunk be minél hamarabb a modernizálásba!